November 21, Hétfő
Nem akarok suliba menni. Felöltöztem, elindultam. Csörgött a telóm.
-Igen?
-Nem hiányzik a ruhád?
-Maga szerint csak egy ruhában járok egész évben?
-Nicole mondta, hogy találkoztatok.
-Igen, elég különös volt.
-Teljesen félreértette az egészet, azt hitte, hogy te...meg én...
-Úristen. Komolyan?
-Elmondtam neki mindent.
-Remek, egy újabb személy aki azt hiszi, hogy alkoholista vagyok.
-Mert ki hiszi még?
-Mindenki! Nem látta, hogy néznek rám a suliban?
-Nem, de majd megbeszéljük. Szia!
-Viszlát.

Megbeszéljük! Ez kell nekem. Beszélgetni, egy értelmes lénnyel. A harmadik szünetbe a pálya mellett találkoztunk. Jake már ott ült.
-Most jutott eszembe -léptem oda, és ültem le - miért ütte meg Dant akkor, ott?
-Szerintem nem most akarod megtudni.
-Dehogynem! - erősködtem
-Biztos, hogy nem most akarod.
-De-de...kezdjen bele, mindjárt csengetnek - mosolyogtam, valami boldog sztorira vártam ennyi szomorúság után - Gyerünk!
-Már akkor tudtam, mert rajtakaptam Dant, és a barátnőjét. Tudtam, hogy mi van köztük. Tudtam, hogy lefeküdtek, tudtam, hogy átvernek téged.
Már pityeregtem, és meredten néztem egy fűcsomót.
-És...-néztem fel rá- miért nem mondta el? - már szinte kiáltottam
-Annyira boldog voltál. Tudtam, hogy amikor megtudod le leszel törve, de azt akartam, hogy boldog legyél. Legalább csak egy kicsit, hogy lássalak minden nap mosolyogni, és nevetni Dannel.
-Maga is? Mindenki ellenem fordul. Akkor ott, azt akartam volna, hogy mondja el, és talán most nem utálnék ennyire mindenkit! Utálom!
-Jane! - kiáltott utánom Jake
Befutottam a terembe, sírtam. Leültem Kristin mellé, lebordultam a padra és sírtam. Egy pillanatra elfelejtettem, hogy Jake-kel lesz órám. De miért vele?
Pár perccel később Jake is bejött. Leült, kiadta a feladatot, a fejét megtámasztotta és a homlokát fogta. Allison láttam, hogy készül valamire.
-Tanár úr! Valami gond van? - kérdezte Allison a bájos hangján, ami ördögien hallatszott a fülemben.
-Semmi. Allison, megtennéd, hogy elmész nekem egy jó erős kávéért?
Az osztály felnevetett, és mit ne mondjak engem is megmosolyogtatott. Allison magában dühöngött, de kilibbent az osztályból, és pár percre nyugalom volt.
Jake rámnézett, és én még mindig mosolyogtam, amikor ránéztem gyorsan letöröltem az arcomról az örömöt, és haragba öltöztettem.

A nap hátralevő részében Jake akárhányszor a közelemben volt, én arrébbmentem, ne is lássam. Hogy verhet át ennyire? Én bízok benne, erre ő nem mondja el amit tud.

November 22, Kedd
Annyira szomorú vagyok... Nem tudom miből meríthetnék erőt. Barátok? Leléptek, hátatforditottak. Élmények? Ha egy részegre ivott éjszaka élménynek nevezhető... Boldogság? Ez az ami hiányzik...

November 23, Szerda
Senki se mondja el mi baja van, senki se szól hozzám a suliban. Beszélnem kell, kommunikálni. Meghalok ha nem beszélhetek senkivel. A suliban semmi érdekes nem volt... milyen meglepő...Otthon se több.

-Jaaaaaaaaane! Gyere! - kiabált Dave
-Ahh mi van? - kérdeztem unottan
-Segits már átvinni ezen a szinten!
-Ajj, én ezzel nem tudok játszani.
-Dehogynem! Láttam, hogy a múltkor átvitted. Naaaaa
Végülis megcsináltam neki,  de közben nem is figyelt, nehogy egyszer ő is megtudja...

November 24, Csütörtök
Késtem reggel, a zebrán majdnem elütöttek, nem akart baracklevet adni a büfésnő, a narancslét is pont akkor cseréli mikor én kérem, és az ügyeletes gyereknek is muszáj volt belémjönnie, a lépcsőn megbuktam és kiborult a fele narancslém, közben siettem, hogy ne késsek túl sokat. Ajj, de szerencsétlen vagyok. Ennek tetejében, mikor beléptem az osztályba mindenki röhögni kezdett, mivel a kabátomra is került egy kis narancslé. A tanár lecseszett. Mennyire elronthatja a napomat egy kis késés... Egész nap nyűgös voltam.

November 25, Péntek
Nem mentem suliba, elkaptam valami náthát...Ennek most kivételesen örülök, de ha itthon ülök akkor is csak azon tudok agyalni, hogy mi a bajuk a többieknek...és hogy miért nem mond senki se semmit nekem. Kaptam egy SMS-t Luketól. Hogy kerül Luke száma a telómba?
    szia baby, hallom beteg vagy. gyógyulj meg
Nagy szemmel néztem, hogy mégis mit jelentsen ez az SMS. Válaszoltam rá.
   szia h h te smst irsz nekem?
Majd érkezett rá a válasz:
  csak szeretném ha meggyógyulnál puszi
Puszi?! Még egy dolog amin gondolkodhatok. Remek, nem hogy kikapcsolnék...

November 26, Szombat
Kora reggel keltem, de nem tudtam visszaaludni. Bekapcsoltam a gépet, és ott lógtam egész nap. Irtam Emnek.

-neszóljhozzám-Jane- üzenete:
mi a baja mindenkinek?
csaksimánem üzenete:
nem tudod?
-neszóljhozzám-Jane- üzenete:
nem, mit kéne?
csaksimánem üzenete:
luke mindenkinek azt terjeszgeti, hogy hogy megvoltál neki
-neszóljhozzám-Jane- üzenete:
úristen, és te elhitted neki? em! hogy lehetsz ilyen??????? megse kérdezted tőlem h igaz-e....ezigen egyből elhittél mindent annak az idiótának na szép
csaksimánem üzenete:
nem hittem neki
-neszóljhozzám-Jane- üzenete:
akkor miért nem mondtad a többieknek hogy nem igaz? és wáááááá annyira fel tudsz néha idegesiteni!
csaksimánem üzenete:
tudod miért? azért mert luke megzsarolt
csaksimánem üzenete:
:/
-neszóljhozzám-Jane- üzenete:
mi?! mivel?
csaksimánem üzenete:
a helyzet az hogy én voltam meg neki
-neszóljhozzám-Jane- üzenete:
MI?!
csaksimánem üzenete:
és azt mondta, hogy mindenkinek elmondja mekkora egy ribanc vagyok, és azt...a másikat a szüleimről
-neszóljhozzám-Jane- üzenete:
mekkora egy bunkó, de te se vagy szebb. nem hogy megveretted volna valakivel, és te zsaroltad volna
csaksimánem üzenete:
tudod hogy féltem? megütött és megvert
-neszóljhozzám-Jane- üzenete:
úristen em, és ezt miért nem mondtad el nekem? nekem elmondhattad volna tőlem nem tudta volna meg. miért vagy ennyire bizalmatlan?
csaksimánem üzenete:
jó reklám az neked, hogy leiszod magad, amikor nem ilyen vagy
csaksimánem üzenete:
kiszámithatatlan vagy
-neszóljhozzám-Jane- üzenete:
na szép. köszi. és ez a szemét még irt nekem oat tegnap, hogy gyógyuljak meg, meg hogy puszil. a qrva anyját.
-neszóljhozzám-Jane- üzenete:
ha közelembe jön megütöm
csaksimánem üzenete:
attól mert most elmondtam neked, nem tudódhat ki!
-neszóljhozzám-Jane- üzenete:
de muszáj visszavágni neki valahogy, ameddig csak tudom őrzöm a titkodat, de nem tarhat igy mindörökké
-neszóljhozzám-Jane- üzenete:
mert nem birom, hogy mindenki undorral néz rám, és te se birod hogy állandóan aláveted magad neki
csaksimánem üzenete:
hm...
-neszóljhozzám-Jane- üzenete:
annyira sajnállak em, hogy ez történt veled
-neszóljhozzám-Jane- üzenete:
de azért fáj, hogy nem mondtad el...
csaksimánem üzenete:
nem tudtam elmondani...
csaksimánem üzenete:
remélem nem haraxol
-neszóljhozzám-Jane- üzenete:
persze, hogy nem
-neszóljhozzám-Jane- üzenete:
szeretlek (K) te vagy az egyetlen és legjobb barátnőm
csaksimánem üzenete:
:'( te is nekem (L) én is szeretlek
csaksimánem üzenete:
most mennem kell
csaksimánem üzenete:
szia (L)
-neszóljhozzám-Jane- üzenete:
szija (L)

Annyi érzés, annyi fájdalom, és még mindig nincs öröm. Hol késlekedik már?

November 27, Vasárnap
Elmentem a templomba, a misére. Nem figyeltem mit mond, csak ültem ott, és gondolkodtam. Valahogy ott mindent tisztábban láttam. Dan és Luke ugyanaz. Em és én ugyanazok vagyunk. Félünk valamitől. Em Luketól fél, én pedig nem tudom mitől. Lehet azért nem talál rám az öröm, mert kétségbeesetten menekülök előle, és félek tőle. És rájöttem, hogy nem a többiekkel van a gond, mit korábban kérdeztem, hogy "Mi a baj velük?". Rájöttem, hogy a kérdés helyesen úgy hangzik "Mi a baj velem?"... Nem látom a logikát, és csak gondolkodok, és csak gondolkodok...

November 28, Hétfő
Elmentem a dokihoz, aki azt mondta, hogy majd csak csütörtökön mehetek suliba. Mivel nem védtem magam se tegnap se tegnap előtt, kicsit durvább lett a helyzet. Hazamentem, és leültem volna enni, ha lett volna valami. Ilyenkor azért olyan boldog tudok lenni, hogy nincs kaja. Szerencse, hogy nem látszik meg rajtam, és nem vagyok már most 200 kg. Valamit mindig eszek. Rendeltem egy mini-pizzát sajtos sonkás, csak szolidan =) DVD-t néztem, teljesen jól elvoltam, hogy nem kellett a gondjaimra gondolnom.

November 29, Kedd
Csengettek. Egy csokor virág, üdvözlőkártyát nem tudtam egyből elolvasni, először kifizettem, a szállitást, és aláirtam. Átvettem a virágot, beleszagoltam, hmmm de jó illata volt, a lábammal becsaptam az ajtót, és a kerek asztalra, vázába tettem a virágot.
 "El fog fogyni a bocsánatkérős kártyacsomagom. Gyógyulj meg. Jake"

Most nem tud levenni a lábamról egy csokor virággal. Irtam neki egy SMS-t.
 megkaptam a virágot. de most nem tudok megbocsátani, sajnálom
Már nem is reménykedtem a válaszban, amikor megérkezett:
 talán egy banánturmix? bobnál 2kor?
Mikor elolvastam megvakartam a fejemet... Végülis valamikor meg kell bocsátani, mégis megvédett valamilyen formában az El Inezben
 ott leszek
Irtam a választ.

-Te kis beteg. - mondta ahogy leültem elé - Egy banánturmix jobb bocsánatkérő mint egy csokor virág?
-Ki mondta, hogy megbocsátok?
-Azt hittem...
-Nem. - mondtam mogorván.
Percekig nem szóltam, csak bámultam a kockás teritőt. Közben Jake beszélt, de nem figyeltem mit mond.
-Mi a baj Jane? - lengeti el a kezét a szemem előtt.
-Semmi - mondtam egy nagy sóhaj után, és a fejemet megtámaszottam.
-Hallottam néhány kellemetlen pletykát.
-Tudom.
-Nem zavarnak?
-De.
-Miért nem teszel ellene?
-Mert nem tehetek.
-Miért nem mondod el?
-Mert nem mondhatom. - válaszoltam ugyanazon a hangon
-Haragszol rám?
-Persze, hogy haragszok! - törtem ki - Mégis mit gondolt? Pár nap, és egy kis turmix miatt megbocsátok? Téved, gyűlölöm magát, amiért én mindent elmondtam őszintén maga pedig a hátam mögött alakitotta a dolgokat, és nem szólt egy szót sem. Csalódtam, és ezt egy ideig nem tudom megbocsátani.
Felálltam, és otthagytam.

November 30, Szerda
Valami természetfilmet fognak vetíteni, de mégis ki hitte, hogy egy olyan iskola mint ahova én járok nyugodtan végigfogja ülni azt a másfél órát. Persze gyalog mentünk, én majdnem megfagytam, olyan hideg volt. Em mellett, teljesen elkülönülve sétáltunk. Néha felnevettünk pár szófoszlány hallatán. Elfoglaltuk a helyünket a moziban. Em ült az egyik oldalamon, és Alex a másikomon. Tudni kell hogy Alex nem az a normális, csendes gyerek. Kicsit defektes, és olyan érzésem van, hogy büszke is rá. A film francia volt, és a madarak vándorlásáról szólt. Köztudott, hogy Alex és Tod állandóan cseszteti Hugh-t és Carl-t. De olyan hülyeségekkel, kis primitív dolgokkat, de én mindig nevetek rajta.
A filmben lévő összes madárra Alex azt mondta, hogy "Jééé, Hugh!".
-Micsinálsz Hugh?! Huuuuuuuuuuuuuuugh! Carl odaszart te meg belemászol? - kiáltott. (egyébként a sárban mászkált)
-Csssss! - jött a válasz a sor szélén ülő Mrs Baily-től.

-Wááááá Hugh! - odafordult hozzám és mutatta - Így szokott Hugh futni utánam mikor azt mondom neki nagyorrú.
-Hát ez hülye - fogtam a fejemet, és mosolyogva fordultam Emhez.
Em csak kuncogott mivel köztudott, hogy nem a legjobb spanok Mrs. Bailyvel. Közben megmutattam Aelxnak a képet, amit matekon fotóztam Hughról, és Alex úgy felröhögött, hogy engem is megnevetett. Olyan hangosan röhögtünk, hogy el is felejtettük, hogy Mrs. Baily mögöttünk ül.
-Ms. Mills, tegye el a telefont! - kiáltott rám.
-Oké - és nevettem tovább.
-Nézd már Hugh! - egy család úszott egymás után...- Bébi Hugh! Kicsi Hugh! Hugh Papa, Hugh Mama
Akkorát nevettem, olyan beleéléssel tudja mondani. Mrs. Baily megütögette a vállamat.
-Megtenné, hogy kifárad velem a hallba Ms. Miss?
-Hogyne tanárnő! Örömmel. - mondtam neki, mivel már nagyon untam a filmet.
-Ne szemtelenkedjen! - kiáltott rám, és lökött meg, már a kifelé vezető úton.
-Mégis mit csinál? - kiáltott rám.
-Ne ordibálj velem! - ordibált... Hmm tipikus tanár, ordibál hogy ne orbiáljak - Üljél lefelé, és egy szót se! Én visszamegyek, te pedig itt maradsz!
-Szeretnéd... - suttogtam.
-Mit mondtál? Jól hallottam? - fordult vissza, ördögi szemeit rámszegezve.
-Nem mondtam semmit, biztos halucinál tanárnő.
-Megmondtam hogy ne szemtelenkedj velem - és lépett közelebb már lenditette volna a kezét, de egy hang szólt messzebbről.
-Mrs. Baily! Mégis megmondaná mit csinál ezzel a diákkal? Miért nem ül bent, és nézi a filmet?
-De igazgató úr, a lány hangoskodott, és láthatóan szórakoztatta a többieket! Szemtelen volt velem, azt mondta, hogy vén szinilis öregasszony vagyok!
-De! Nem mondtam ilyet! - úristen, még képes bemártani ez a banya!
-Igazgató úr, higgyen nekem! Ez a lány a velejéig romlott. Kérem, hogy délutáni elzárást kapjon.
-Micsoda?! Dehát nem is mondtam ilyet!
-Ms Mills, a film közben történt dolgokat én is láttam, és elhiszem amit Mrs Baily mond.
Úhhh, de megütöttem volna mindkettőt, lehet kicsit erőszakos gondolataim voltak, de abban a pillanatban úgy hittem, hogy sikerülhet. De hamar elvetettem ezt a merész ötletet, amikor az igazgató úr visszatessékelt a vetítésre.

-Na mi volt? - nevetett Em biztos Alex legutóbbi poénján.
-Elzárás.
-Egy kis nevetés miatt?
-Majd elmondom... -suttogtam, mert hallottam, hogy Mrs Baily leült, ezúttal közelebb hozzánk.
Az persze nem zavarta, hogy Alex állandóan hátrafordult a többi fiúhoz, és közben egyfolytában beszélt. Áhh...

December 1, Csütörtök
Tél vaaaaan! Igaz még hó nem volt, de annyi baj legyen. Tök könnyű nap volt, elmaradt egy óra, egyen nem volt tanár, egy könnyű tesi, és egy még könnyebb föci...Hmmm. Várom a havat =P
És persze a délutáni elzárás azokkal a GYP-sekkel.

December 2, Péntek
Gyűlölöm a nyelvtantanáromat. Wáh! Azt hiszi az ő egyetlen szent leánykájához nem lehet hozzászólni. Sőt, hozzá se szóltunk csak Gina meghallotta, hogy róla beszélünk, és egyből elmondta anyucinak. Najó, nem szépeket beszéltünk róla, de sose beszélünk róla szépeket, miért most tennénk? És mint egy Gina-mamához illik, megvédte egyetlen kölykökét a ragadozóktól. De azért elég durvákat mondott nekünk, még mi se mondtunk ilyeneket Ginára...Hmmm
És persze délután az elzárás...de izgi...

December 3, Szombat
Átmentem Emhez, mert leszedte a Hannah Montana első 2 évadját, és szerinte kötelező megnéznem. Természetes, hogy elsőre nem tudjuk megnézni mindet XD. De elég sokáig ott voltam nála, hülyülés ezerrel, azt akarta menjek fel vele a városba, de ugyanmár kinek van kedve egész napi punnyadás után táncolni? Nekem nem volt.

December 4, Vasárnap
Ahogy felkeltem, csodaszép fehérséget pillantottam meg az ablakon túl. Nincs is ennél szebb. :) Gyorsan fényképezőt ragadtam, és még a hóesésben sok fotót készítettem. Egy kettő elég jól sikerült. Amikor bementem, hallottam, hogy csörög a telóm.

-Igen?
-Gyere! Megyünk szánkózni a Csillag-dombra.
-Azt mióta hivják Csillag-dombnak?
-Mindenki úgy hívja, na de öltözz fel jól, mert a fiúk azt mondták megfürdetnek minket!
-20 perc múlva ott vagyok nálad.
Hallottam, hogy Em megismétli hogy 20 perc múlca ott leszek, és többen is kiabálni kezdenek. Gyorsan ettem egy kis vajaskenyeret ötlözés közben, és siettem Emhez.

-Itt van Jane! Mostmár mehetünk! Nem?  - kérdezte Larry
-Dehogynem. - mondta valaki
Elég sokan gyűltünk össze. Em, Jess, Nora, Flora, Alex, Dean, Greg, Mark
-Nem! Még várunk valakire, kiáltott Dean.
-Kire?
-Várjatok! Már jön.
Ahogy megláttam ki volt az, legszivesebben egyből visszafordultam volna.
-Dan! Végre itt vagy, miért nem siettél, csak rád vártunk!

-Jane, bírd ki. Én se bírom Greget. - súgta oda Em
-De én nem tudom. Fáj ha ránézek. Akármit is tett, el tudnám nézni neki, csak szerethessem. Mert fáj az is, hogy nem szerethetem.
Em megölelt.

Mire a Csillag-dombhoz értünk, már mindegyikünk fürdött a hóban, csináltunk hóangyalkákat.
-Na gyerünk fel a dombra! Lányok, ti csúsztok először - kiabált Mark
-Ó de! Én nem csúszok először! - mondtam, de azért másztam fel a hegyre.
Csak Nora, Jess, Em, Dean és Dan jött fel a dombra.
-Jess csúszol velünk? - kérdezte Em
-Aha! De mivan ha neki megyünk annak a fának? - és mutatott előre
-Akkor megfürdetjük Dean-t mert nekilökött. - nevetett Nora
-Dean! Lökjed neki - mondta Em
Dean hatalmas erővel meglökte a három lányt a szánkóval, ő is megbotlott valamiben és legurult a dombról, Mark meg Greg csak röhögött lent, hogy milyen szerencsétlen, és amikor meghallottam Dan nevetését mellettem, akkor vettem észre, hogy egyedül maradtuk a dombtetőn.
Amikor látta, hogy megindulok lefelé elkerülve a kellemetlen pillantásokat utánamszólt.
-Jane! Beszélhetnénk?
-Most nem jó.
-Légyszives.
-Ha lehet gyorsan, és fordultam vissza felé. A domb másik oldalán lementünk, és hallottuk, hogy Mark utánunk kiabál, hogy "Túl hideg van ahhoz" én viszont egyáltalán nem találtam poénosnak.

-Rám se nézel, hozzám se szólsz.
-Mit vártál? Tapsolok annak amit tettél?
-Nem...De azért nem gondoltam, hogy Mr. Lennox megüt, az váratlanul ért.
-Megérdemelted. Nem akarok tudni semmit erről, nehéz volt, de lezártam.
Akkor jutott eszembe, hogy tulajdonképpen Jake miért is ütötte meg. Úristen, hogy lehetnek ennyire különböző érzéseim egyik pillanatról a másikra? Elindultam fel a hegyre, Dan futott utánam.
-Jane, most mi lesz?
-Arra gondolsz, hogy tudok-e majd veled normálisan beszélni? Nem. - és indultam tovább
-Annyira sajnálom, hogy ez történt, én a barátod akarok lenni, hogy olyan legyen mint azelőtt.
-Sose lesz olyan mint azelőtt. Te is tudod, és ez nem miattam van, hanem miattad.
Siettem fel a dombon, majd le a másik oldalon. Odaléptem Emhez,
-Em, én megyek.
-Jane! Ne hagyj itt ezekkel, csak azért jöttem mert tudtam, hogy te is jössz.
-Greg miatt jöttél, és nem miattam. - Em lenézett, tudta, hogy igazam van, és már nyitotta volna a száját - Nem kell magyarázkodnod, kezdek hozzászokni, az ilyen dolgokhoz. Csak nem épp tőled... Nah, mindegy, megyek. Szia! - majd fordultam mindenkihez, és kiáltottam - Sziasztok!
-Szia Janeeeee! - futott oda hozzám Flora, és ölelt meg, igazából Mark dobálta hóval, és azelől futott...
-Máris mész?! - nézett rám nagy szemekkel Greg. Odajött hozzám, és két puszit nyomott az arcomra. - Szia!
-Szia, és sziasztok!
-Jane! - hallottam Dan hangját, majd láttam, hogy Em beállt elé, és bőszen magyarázott neki valamit.

A napom hátralevő részében bent ültem, MSN, zene, könyvek. Valami megnyugtató.

December 5, Hétfő
Már látom a szemem előtt azt a sokmindenkit aki az udvaron dobálja a havat. Feltápászkodtam az ágyból, és kinéztem az ablokon mennyi hó esett az éjjel, és csodálattal láttam, hogy fél méter körül lehetett. Minden fehér, minden fát teljesen belepett a hó. A felkelő nap sugarai gyengéden simogatták az apró hópihéket, amik szikrázóan verték vissza a lágy sugarat.

Amilyen gyorsan tudtam, felkaptam a ruhámat, összeraktam a cuccomat, hívtam taxit, vittem pénzt, mindezt alig 10 perc alatt. Késésben voltam, és mire a taxi ideér... Hmm.

Próbáltam elkerülni azokat akik megfürdetnének a hóban. Igaz, hogy kaptam egy két hógolyót, dehát ki nem? Nem volt ez a tipikus ömlengés, csak néhány a legmenőbb, és néhány a leglúzerebb diák közti dobálózás. Mindenki az osztályban melegedett amikor megérkeztem, ilyenkor jó, hogy a radiátor mellett ülök  ezen az órán. Végig belekapaszkodtam, hogy felmelegedjek. Csütörtökön állitólag jön valami "volt" drogos csávó. Hehe...=D És még a mai naphoz hozzá is csaphatunk egy délutáni elzárást. Ajj!

December 6, Kedd
Nem olvadt el a hó, megkristályosodott, kemény lett, ezzel elég durva lenne dobálózni. Lefagyott az utakra, a járdákra. Egy West Hill-es lánnyal mentem suliba, próbáltunk egymásba kapaszkodni.
-Nem is tudtam, hogy összejöttél Lukekal - mondja
-Mert nem is.
-Dehát, tudod mit híresztel?
-Tudom...
-És nem zavar? Engem eléggé zavarna, hogy fűnek-fának azt mondja...
-Csak az arca nagy, sajnálni tudom, hogy erre van szorulva, hogy híresztelgesse.
-Nem nagyon hisznek neki.
-Szerencsére.
-Ismered Zach Grey-t?
-Nem. Miért?
-Ő álltija az ellenkezőjét, állitólag ismer téged. Vagy nem is tudom.
-Nem találkoztunk még. Jófej?
-Ahh, de még mennyire. Oviban szerelmes voltam belé. - nevetett.
-Szóval ki is ő? Hogy néz ki? Hátha eszembe jut.
-Magas, barna hajú, alul szőke, kék szemű.
-Nem ismerős.
Diane közben majdnem elesett, próbáltam volna megfogni, de nekünk jött valaki, és mind a hárman elestünk. Én Dianre, a fiú pedig rám.
-Bocsi - sajnálkozott
-Luke? - néztem rá.
-Szia Janie. - mosolygott rám
-Fúj, szállj le rólam.
Közben Diane kimászott alólunk, de nekem nem segített felállni.
-Másszál már le rólam!
-Pedig milyen jó a kilátás - ránézett a mellemre.
-A... - magamba folytottam amit kigondoltam.
Lelöktem magamról, és szóltam Diane-nek, hogy menjünk.

Nagyon uncsi nap volt, még Mikulásra se kaptam semmit...Hmm. Csak egy délutáni elzárást...

December 7, Szerda
-Mit fogunk énekelni? - kérdezte Em
-Úhh, egy hét múlva válogatás.
-Akkor jössz ugye?
-Aha, kéne
-Hm? - nézett rám nagy szemekkel
-Azt mondtam Jakenek, hogy fogok.
-És be is tartod? Hehe - nevetett Em
-Muszáj, mert haragszok rá, és meg kell mutatnom neki.
-Mit?
-Nem is tudom, azt hogy utálom.
-Hülye vagy. Én nem csinálnám ha csak Jake miatt lenne.
-Ez van.
-Szerezni kéne valakit aki segít felkészülni.
-Egyáltalán mit fogunk énekelni?
-Én valami musicalt szeretnék. Válassz már te is azt.
-Ó de.
-Naaa! Wicked? - mondta hatalmas boci szemekkel nézett rám - Légysziii
-Oké.
-Én a The Wizard and I-t fogom. Jó hajlítások vannak benne. Te?
-Én még nem tudom.
-Holnap nem megyünk el kézizni? Hallottam a lányok már szervezkednek.
-Hát menjünk.

December 8, Csütörtök
A második és harmadik órában tartja a drogos csávó az előadást. Levittük a székeket a tornaterembe, mert mindhárom végzős osztály ott volt. Bejött két ember, az egyik a drogos, a másik pedig egy csávó az ambulanciáról. Két ilyen fejet egymás mellett még nem láttam. Huuu, a drogos csávó úgy nézhetett ki mint egy drogos Johnny Depp. Sötét bőr, szőke festett haj, kerek szemüveg, formára nyírt szakáll, kockás ing, rajta egy sötét mellény, és egy bézs szinű farmernadrág.
Az ambulanciáról lévő emberen egy fekete 5 számmal nagyobb fekete farmer volt, egy hangjegy formába írt szöveg volt - mint később kiderült egy zsoltár volt odairva - minden fekete volt rajta, kivéve a cipőt, az világosbarna volt. XD
A drogos állandóan arról beszélt, hogy milyen jó volt termeszteni a kendert az ismerősével utána meg szívni. Biztos közel állt hozzá a kendertermesztés, mert mintha olyat mondtak volna a tanárok, hogy kertész végzettsége van. =D Érdekes volt, mert ő Isten egyetlen fiával, és küldöttjével Jézussal találta meg a megváltást, ő segített neki. Ezzel volt megáldva.
Közben Helen ült előttünk Emmel, aki olyanokat hapcizott, hogy majdnem leesett a székről. Em már alig bírta röhögés nélkül. Az a két férfi nem volt normális. A drogos csávónak olyan hangja volt mintha a tekergetnék neki azt, és olyan hangon mondta legalább 50x hogy "Három aranyszabály van; hit, remény, szeretet" "Kérdezzetek bátran!"
A tanároknak nem igazán tetszett, hogy én egész idő alatt Emmel kuncogtam, és zavartam az előadást. Pedig nem is zavartam. Ugyanúgy mondta, hogy "Három aranyszabály van"

-Ms Mills - szólt óra után Mrs. Lee
-Igen?
-Meghosszabítjuk a délutáni elzárását. Így döntöttünk Mrs. Bailyvel.
-Micsoda?! Mégis miért?!
-Még megkérdezi miért? Ezek szerint észre se vette magát! Most elmehet.
-Remek.

Futottam Em és a tömeg után, de belerohantam Jakebe.
-Szia Jane!
-Ajj, kérem segítsen!
-Aha...nem bocsátasz meg, de segitsek! Értem én...
-Bármit megteszek, csak mentsen fel valahogy a délutáni elzárásról. Legalább a mairól.
-Sajnálom Jane, nem tehetem.
-Dehogyem teheti! Nagyon fontos.
-Programod lesz?
-Igen!
-Akkor le kell mondanod. - és elindult.
-Várjon! Ne tegye ezt.
-Ha randi, akkor felmentelek.
-Randi!
-Nem az. - mosolygott
-Najó tényleg nem az, de már olyan régen jöttünk össze a lányokkal kézizni.
-Mikor mentek?
-Negyed kettőkor.
-Ha visszaérsz negyed háromra és...
-És?
-Nem fontos. Akkor felmentelek.
-Awww, köszönöm. Megölelném de sokan látnak. - nevettem, és Jake is elmosolyodott.

Elszaladtam, és örömmel újságoltam Emnek, hogy én voltam a rekorddöntő a délutáni elzárás időtartalmát illetően.
4 óránk volt, utána siettünk Emmel haza, hogy még negyed kettő előtt odaérjünk. Jó volt belépni a kinti hidegből a fűtött hatalmas terembe. Leültünk a lelátókra, mint mindig foci-edzés volt, felnőtteknek. Emmel baromkodtunk a telefonnal, fotózgattunk mindenkit, de főleg magunkat. Aztán egyik pillanatról a másikra azt veszem észre, hogy Em a focira figyel, majd egy férfi a pályáról Emre kacsint. Hmmm jólvan. =D Em visszamosolygott. A félidőben az a férfi odajött, áthajolt a korláton, és megkért minket, hogy dobjuk oda neki a vizes palackját.
Em meglökött, hogy én adjam oda. Mentem lefelé a lelátón, már fogtam volna meg a palackot, amikor a férfi hátát megveregette valaki, egy ismerős hanggal, majd átugrott a korláton. Felnéztem ki lehet az, de megbotlottam a saját szerencsétlen lábamban, és leestem az lépcsőfokról, és egyesen az ismerős hang karjai közé. A palack a kezemben volt, a még akkor is ismertlen férfit a korláthoz nyomtam.

-Visszavonom a felmentést, bár ha... - nem folytatta, de már tudtam, hogy Jake az, és kiugrottam a karjából.
Teljesen elpirultam, a férfi csak nyújtotta a kezét felém, vagyis a palackja felé és nevetett. Jake a válla mögött visszamoslygott a csávóra.
Én addig hátranéztem Emre, aki a többiekkel röhögött rajtam. Na szép, mekkorát égtem.
-Ismered a csajt Annie?
Kéretlenül is kitört belőlem a röhögés. Annie? XD Jake felhúzta a szemöldökét.
-Ismerem - mondta az orra alatt.
-Őt is? - mutatott Em felé
-Őt is.
-Hmmm - mondta a férfi, és ugrott át a korláton, és indult Em felé.

-Annie?! - fordultam Jake-hez, és nevettem
Jake újra csak felhúzta a szemöldökét.
-Még visszaérsz a suliba...
-Oké-oké... nem szóltam. - de közben a másik oldali lelátón megláttam Luke-ot, és ottragadt a szemem.
Jake beszélt valamit, de bennem közben az a gondolat fordult meg, hogy átugrok a korláton, átrohanok a pályán, újabb korlátugrás és nekiugrok Luke nyakának. A csodás tervemnek Jake "hahózása" vetett véget.
-Jane! Hahó!
-Jane, gyere menjünk öltözni! - húzott Em
-Jövök már - és otthagytam Jake-t.

-Láttam, hogy Luke-ot nézted. Légyszi hagyd!
-De nem tudom!

A meccs nagyon jól alakult, nyertünk. Hát igen, mégis mit várhattam. Najó nem egózok.
-Emmaaaa! - kiabáltak ki az öltözőből. - Várj már meg!
-Megvárjuk? - nézett rám Em
-Én elkések. De várd meg, én megyek. Szia
-Oké, szia!

Már elég sötét volt, és még mire hazaérek. Lehet meg kellett volna várni Em-et.
Levágtam az utamat, és egy csendes kis utcában mentem hazafelé. Furcsa hangokat hallottam, de azt hittem, hogy valamelyik házból jön. Amikor eltávolodtam rájöttem, hogy valaki jön utánam. Hirtelen visszafordultam, de akkor nekem jött. Annyira megijedtem a sötét alaktól, majd elkezdett lökdösni.
-Tudom, hogy az a kurva mindent elmondott! - ekkor már ráismertem a hangjára. Luke volt az.
-Mégis ki? És miről?
-Az a szerencsétlen, a barátnőd!
Megszoritotta a két karomat, hogy ne tudjak elmenekülni. A szivem a torkomban hevesen dobogott. Luke arcát még mindig nem ismertem fel a sötétségben, és a hangja is egyre inkább eltorzult.
-Ha bármit is szólsz, bárkinek erről vagy arról amit az a ribanc mondott, átvágom a torkodat! - kiáltott rám. Hirtelen elengedte az egyik karomat, és egy kést húzott elő a zsebéből. Nem is láttam volna, ha a hold fénye rá nem világít. Gyorsan végigfutott rajtam, hogy jutottam el ma idáig, hogy annyi minden történt ma. Fáradt voltam, és kimerült a sporttól. Alig volt már lélekjelenlétem, és kést tartottak a nyakamhoz.
-Bármikor utánadmehetek, és elkaplak...- ellkökött magától, a földre estem ő pedig elfutott.

Feltápászkodtam a földről, de csak tébláboltam az úton. Egyszerűen felfogni se tudtam mi történt pár pillanattal korábban. Talán nem is hazafelé mentem, mivel mikor hazakerültem már elmúlt 2 vagy fél három is. Fogalmam sincs hol lehettem, kiesett minden. Csak a gondolatok maradtak meg.
-Megmondanád hol voltál? - próbált anya üvölteni, de Dave már aludt.
-Anya, ne most, ok? - hajtottam le a fejem.
-Nem úszod meg ennyivel! Holnap úgyanúgy iskola.
-Tudom...
Felmentem a szobámba, de sokáig nem tudtam elaludni. Végül a fáradtság, az egésznapos kimerültség elnyomott.

December 9, péntek

-Ha Luke fülébe jut...nem...Nem szaladhatok minden kis problémával hozzá... de ez nem is olyan kicsi...de mi lesz ha valaki meghallja amiről beszélünk? Nem mondhatom el. Végülis mégiscsak egy késsel fenyegetőzött -gondolkodtam hangsan az asztalomnál, majd jobbra néztem a tükörbe, lehúztam a nykamnál a pizsamámat, látszik-e a nyoma a késnek
-Milyen bátor voltam amikor Em volt bajban, de most...talán jobban félek mint ő - mondtam magamnak, mintha szemrehányást tettem volna, majd amikor megláttam, hogy véraláfutásos a nyakam és ujjak tömegét véltem felfedezni a karomon és a tarkómon megijedtem.
Anya berontott a szobába, de még idejében eltakartam a vörös nyakamt.
-Ki vele! Hol voltál? Mit gondolsz csak úgy ellóghatsz? Hivtam Emmát is, hogy esetleg újra odamentél minthogy hazagyere! Már azt se tudom mi van veled! Néha-néha hozzámszólsz, de semmit nem mondasz!
Valamit mondanom kell neki, láttam rajta, hogy megijedt. De mégis kinél voltam? Kit lehet könnyen rávenni, hogy hazudjon az anyámnak?
-Hát...
-Hát! Ennyi?! Nem tudom mi történt veled, de nem muszáj itt élned! Tudod, eddig nem igazán volt veled probléma, talán az szállt a fejedbe, hogy végzős vagy, de ez semmit nem jelent, csak azt, hogy egy év múlva munkanélküli leszel, mert nem hiszem, hogy ilyen szorgalommal egyetemre, vagy esetleg főiskolára kéne menned! Ne! Ne is mondj semmit, újra meg újra kiábránditasz, mindig elhiszem, hogy ez lesz az utolsó kiesésed, de mégis mit hittél, hogy nem számít mikor érsz haza? Majd hazavágódsz?! Nem muszáj itt élned, elköltözhetsz a nagyanyádhoz!
-Ez igen! Nem is ismerem a nagyanyámat, és ez miattad van, ugyanis utálod őt, és ezért nekünk se engeded meg hogy szeressük! De ha ennyire akarod, hogy elköltözzek, hát tessék! Ott fogok lakni!

Kiviharoztam a szobámból, és ott hagytam. Nem mentem be az iskolába, majd valahogy igazolva lesz, kit érdekel? Elmegyek nagyi.
-Szia...mama...
-Szia kincsem! Gyere be!
-Igazából azért jöttem, mert anya...kirakott otthonról.
-Micsoda?! Az a némber...Mégis miért dobott ki?
-Mert elvei vannak, és én elrontom az idilli környezetét! Mit fognak mondani a barátnői? Undorodva néznének rá, ha látnák, hogy egy ilyen lányt nevelt fel, mert nem illek közéjük. Merevek.
Közben leültem a konyhában az asztalhoz, addig nagyi teát hozott nekem.
-Nem költözhetnék ide, csak pár napra.
-Hogy érted, hogy csak pár napra? Gondolod anyád olyan hamar megbocsát?
-Nem, de elhatároztam valamit. Kanadába utazok, kaptam egy jegyet Dave egyik tanárától, akivel jóba lettem, mondhatni jó barátom lett.
-Jaj, kincsem, nem tudlak befogadni még erre a pár napra se, ugyanis most alakitjuk át a hálószobákat és a ház nagy részét, és nagyapáddal is alig van helyünk aludni. Nagyon sajnálom kedvesem, nem tudom most mit kezdj. Annyira sajnálom, hogy csak néhányszor jössz ide, és akkor is csalódást okozunk neked, főleg, hogy ilyen nagy fájdalmadban vagy.
-Semmi baj, nagyi. Tényleg semmi baj.
-De van egy ötletem kedvesem, Colin, nagyapád régi munkatársáé a Dannis Roadon lévő hotel. Épp kész lett, és Colin meghívott minket nagyapáddal, de mivel a munka közepén vagyunk, nem hagyhatunk itt semmit. De felhívom, hogy te mész el helyettünk. Adunk pénzt, hogy jól érezd magad, és hogy megnyugodhass, és végiggondolhasd, hogy tényleg szükséged van-e az utazásra. Rendben így?
-De nagyi...
-Semmi de nagyi, mész a River Hotelbe.
Látjátok, ez az én nagyim! És ő előle zárt el az anyám 18 keserves évig, amit vele kellett töltenem.
Felhívtam Mattet.

-Szia Matt!
-Szia!
-Annyira ciki ezt megkérdezni, de áll még az ajánlat? Kanadával kapcsolatosan.
-Persze, hogy áll, erre vártam, hogy mikor hívsz fel, nagyon sajnáltam volna, ha kárba veszik az a jegy.
-Biztos odaadtad volna valakinek.
-Átiratom a nevedre.
-Köszi. Mikor indul, és honnan?
-19-én, 21:15-kor a Hawkins Repülőtérről. Majd még felhívom Becky-t, hogy menjenek ki eléd. Rendben?
-Igen, annyira köszönöm. Ezer puszi. Szia!
-Nincs mit, szia!

-Megvan! - szóltam nagyinak.
-Ma már a hotelben tudsz aludni, Colin szeretettel vár.
-Nagyon köszönöm, nem is tudom miért tiltott el tőled anyu, olyan kedves vagy!
-Na, látod, ezt én se tudom. Segítsek neked otthon összepakolni?
-Nem kell, köszi. Nincs sok dolog.
-Rendben.
-Megyek, mert mire összepakolok anya hazaér.
-Nem mondod el neki hova mész?
-Nem! Dehogy!
-Nem nagyon tetszik ez így nekem.
-Ne aggódj nagyi, hiszen ti ismeritek azt a Colint, biztos jól bánnak majd ott velem. Nem így van?
-De kedvesem.
-Mostmár tényleg megyek! Köszönök mindent, örülök, hogy vagy nekem nagyi - és megöleltem - Szia!
-Jajj kedveském, én is örülök, hogy itt vagy nekem. Szia!

Anya dolgozott, Dave suliban, siettem gyorsan, hogy ebédidőben anya nehogy itthon találjon. Felkaptam magamra egy új ruhát, be a bőröndbe a dolgaimat, amit Kanadába is vinni fogok. Minden fontos dolgot. iPod, laptop, fényképezőgép, fogkefe, pizsamák, és ruhák minden egyéb ami kellhet.

Körülübelül 2 óra lehetett mire a csomagommal a szállodához értem.

-Jó napot! - köszöntöttek
Nem válaszoltam csak körbenéztem, hatalmas hall, kellemes meleg színek. Olyan barokk stílusú lehetett, mindenhol kis díszítés, igazán izléses volt.
-Jó napot! - köszönt rám most egy férfi
-Colin?
-Igen. Maga lenne Ms. Mills? - nézett rám. Szerintem nem vett komolyan.
-Igen, én vagyok. Valami probléma van?
-Nem, dehogyis. A 302-es szoba az öné, van esetleg más csomagja?
-Nincs. - mondtam, de nem igazán figyeltem rá, teljesen rabul ejtett a helyiség.
-Derek! Kísérje fel a hölgyet a 302-esbe! - intett az egyik hordárnak.

A szobába belépve elcsodálkoztam. Hatalmas volt, teljesen más stílusú mint amilyen hall volt. Fiatalos, meleg, vidám szinek. Főleg a piros, vörös fekete és szürke volt a domináló. Hatalmas ablakok voltak. Az átlátszó vörös függöny megfestette a szobát.
-Kíván még valamit hölgyem? - szólt hozzám a hordár
-Nem köszönöm. - fordultam meg a hatalmas ablakok előtt nézegetve a havas utcát.

Lefeküdtem az ágyra, kihúztam a zsebemből a mobilomat, és megcsörgettem Jake-t. Kinyomott. El is felejtettem, hogy neki órája van. Mikor vége lett felhívott.
-Szia! Miért kerestél?
-Szia. Majd ... esetleg beszélhetnénk?
-Jajjj, annyira sajnálom Jane...
-Oké, semmi baj.
-Tényleg
-Oké...komolyan...semmi baj. Szia.
-Szia...

Kár volt felhívni, csak egy újabb csalódás. Nyugtalan voltam, és nem tudtam pihenni, annyi probláma van körülöttem és velem. Jake, Dan, Luke, mind csak probléma. Gyógyszertárba mentem, és antidepresszánsokat vettem. A hotelbe visszafelé menet, azon gondolkodtam hogyan jutottam el ideáig? Hogy már nem otthon lakok, az anyám tudta nélkül utazok el az országból és egy gyógyszertárból tartok a hotelbe antidepresszánsokkal a táskámban.

A következőkre halványan emlékszek. Sört és antidepresszánsokkal ittam, valószinű...

December10, szombat
-Jane! Jane!! - ütögette valaki az arcomat és ordibált, aztán abbahagyta.

Felkeltem.
-Jane! - újra ez a sipitozás.
-Mi van? - csukva tartottam még a szemem, minden erő elhagyott, ahogy megszólaltam, nem tudtam kinyitni a szememet.
-MI A FENÉT CSINÁLTÁL? - ordibált hozzám
Végre kinyitottam a szememet.
-Maga? - lassan beszéltem és megtörten
-Persze hogy én! Mi a fenét csináltál?
-Jól vagyok...jól vagyok.
-Mi ez? Hol vagyok?
-Kórházban.
-Miért?

-Istenem Jane! - futott Em be a kórterembe. Leült az ágyam szélére, és átöltelt. - Már azt hittem, hogy...
-Még itt vagyok. - próbáltam elviccelni, és erősebben öleltem.
-Tudod, hogy megijedtem mikor Mr. Lennox felhívott?
-Ne sírj Em, itt vagyok.
-Csak te vagy nekem. Egyetlen vagy számomra. - engedett el, és nézett mélyen a szemembe, már patakokban folytak a könnyei.
-Ahh Em! Gyere ide! - megölteltem, és láttam, ahogy Jake kedvesen mosolyog de még a szemében ott volt a rémület.

-Szia Emma. - köszönt hátulról Jake.
-Ohh! Mr. Lennox, nem is láttam.
-Igen, tudom. - mosolygott
-Mi történt veled Jane? - fordult újra hozzám Emma
-Borzasztó hosszú, és túl fáradt vagyok hozzá.
-Jane! Annyira sajnálom, de nekem most el kell mennem, de muszáj volt látnom téged, sietnem kell. A Birka versenyre visz.
Ránéztem Jake-re mi esik le belőle, abból amit Em mondott, de csak nevetett. Mikor Em meglátta, hogy Jake-re nézek, rákvörös lett.
-Ihhh....izééé Mrs. Danielson. - nevetett Em
-Menj, hozz nekem valami érmet.
-Úgy lesz!

Em elment, és Jake-kel ottmaradtam. Elmondta, hogy mit csináltam, miért vagyok ott, ugyanis semmire nem emlékeztem. Én pedig elmondtam neki mindent...kivéve hogy Kanadába megyek.


December 11, Vasárnap
-Mostmár elmondod igazából miért tetted? Nem hiszem, hogy csak anyukád miatt van...
Jahh, hát igen...Luke-ot nem mondtam el, féltem, és persze attól is féltem, hogy ... nem tudom. Féltem, de az okát elrejtettem magamban, és nem találtam.
-Nem elég?
-De, persze, nem ezért mondtam.
-Nem hiszel nekem?
-Őszintén szólva nem igazán.
-Köszi, ez most sokat segitett az amúgy is szar helyzetemen.
-Ha elmondanád segíthetnék.
Láttam benne valamit, de mégis miben segíthetne?! Ezen nem lehet csak úgy segíteni.
-De nincs mit elmondani! Nem érti?! - kiabáltam
-Már egyszerűen elegem van, hogy én itt vagyok neked mindig és te áttapasol rajtam én próbállak megérteni, próbálok segíteni ahogy tudok, de úgy látszik nem veszed észre, hogy mennyire...
-Nem kell, hogy segítsen. Nem kell! Dan is maga miatt van, utálom magát emiatt! Utálom! Átvert és nem is tőrödött azzal, hogy mit fogok érezni.
-Igazad van! Bocsáss meg, hogy megvédtelek attól, hogy összeess! De úgy látszik ami késik nem múlik! Luke-kal biztos jól megvagy! Ha még mindig olyan jól csókol.
Nem tudtam folytatni, csak magam elé néztem. Sokáig ottragadt a szemem, de Jake mintha választ várt volna. Felnéztem rá, de még mindig azok az  dühtől teli szemek néztek rám, majd kirohant az ajtón, és becsapta. Hallottam, hogy kint rászólt egy nővér, hogy ez egy kórház...

December 12, Hétfő
Korán ébredtem ma a kórházban, még sötét volt. Arról álmodtam, hogy keresek valakit, és egy sötét arc azt mondta, hogy gyere! hazaviszlek. Még most is érzem azt azt a különleges érzést ami akkor átjárt amikor álmodtam. Hideg volt, de belülről fűtött valami, talán még a tegnapi düh, vagy talán az, hogy találnom kell valakit, aki hazavisz. Haza.

9-kor ébredtem.
-Boldog szü-li-na-pooot! Boldog szü-li-na-pooot! Boldog szü-li-na-pooot Jane!
-Mi?? - néztem ki a fejemből
-Mivan? Hogy tudtad elfelejteni? - nevetett Em
-Ma vagy 18! Milyen érzés? - nézett rám Jess
-Nem ilyen 18. szülinapra gondoltam - mosolyogtam
-Hogy aludtál? - ült le az ágyam szélére Jess, közben Em letette a tortát az asztalkára.
-Remekül, egy borzalmas nap után.
-Jane, kell keresnünk valakit aki segít felkészülni a válogatásra.
Úristen a válogatás! És Em még mindig nem tudja, hogy nem leszek itt az előadáson. Nem is mondom el neki, nem ronthatom el az utolsó napokat, így is elég pocsék.
-Ms. Jane Mills! - jön be az orvos. - Hazamehet! Vigyázzon máskor!
-Igen, köszönöm.
-Hallottad ezt csajos? Mehetünk vásárolni neked! - kiálott Jess
-Te ki vagy, és hova rejtetted Jess hulláját? - néztem rá nagy szemekkel.
-Jó, oké...akkor nem megyünk vásárolni... - szomorodott el - Emmel már voltunk! - nevetett és felgórta az ágyra a sok ruhát.
-Miből vetted ezt a sok mindent? - csodálkoztam
-Hölgyeim! Hölgyeim mi ez itt? - jött be egy idős nővér. - Ez itt nem turkáló. Ha jól tudom Ms. Mills már elmehet.
-Hmm! Micsoda kórház, jóhogy nem kirúgnak.
-Kell a hely másoknak, magának már semmi baja, esetleg csak ott...
-Hahh! Mit mond?? Magának is főnöke van, majd tartunk egy közös beszélgetést, ha nem bánja. - mondtam
-Jane... nyugi. - csitított Em

December 13, Kedd
Jess tegnap talált nekünk valami énektanár szerűséget, aki állitólag segít felkészülni. Kemény 2 napunk van, de jó. Még jó, hogy 15-ére osztották az énekeseket, és nem holnapra, mert én komolyan behaltam volna.
-Mit fogtok énekelni lányok?
-A helyzet az, hogy nem tudjuk de...
-Nem tudjátok? - szinte már felháborodva kiáltott, de lehet csak megrémült :D
-De...de szeretnénk a tanácsát kérni, ezért nem választottunk még eddig. - mondtam, próbáltam egy kicsit benyalni a nőnek :D
-Óh! Igazán remek emberhez fordultatok akkor lányok - nyugodott meg a lány és egy elegáns mosollyal mindent rendezett, Em majdnem elnevette magát. - Mi a választék? - szólalt meg újra.
-Főleg musicalaket adtak fel. - mondta Em
-Értem...
-Én a Moulin Rouge-ból gondoltam...valamelyik számra.
-Ahhoz partner is kéne, nem? Egy férfipartner ... ugyebár.
-Én itt vagyok! - kiáltott valaki hátulról
-Pontosan ki is? - kérdezett az énektanár
-Zach Grey!
Mintha már hallottam volna a nevét...de hol is? Ahogy közelebb jött, egyre jobban láttam, a barna, alul szőke haját, és kék szemeit. Akkor leesett, Diane remek leirást adott róla.
-Remek! Ms. Mills, Zachery jó partner lesz?
Végignéztem rajta nagy szemekkel, mégis mi az hogy ő ideállít és azt mondja ő fog énekelni velem?
-Forduljak körbe? - mosolygott Zac kitartott kézzel.
Ekkor észrevettem magam, és egy mosolyt erőltettem az arcomra, a hajamat piszkáltam, majd hátrafordultam Emhez.
-Ez meg mit akar? - motyogtam a fogaim között.
-Gondoltam segítek. - mondta Zac már a hátam mögött álva.
Hatalmas mosollyal az arcomon megfordultam és zavartan annyit mondtam köszi.

A próba elég jól sikerült. Nem is gondoltam, hogy Zacnek van hangja, vagyis inkább hogy egy fiúnak van hangja. Most kérdezhetnétek miért is próbálok, ha itt se leszek az előadáson. Egy szó: látszat.

December 14, Szerda
Em, Zac és én elkértük magunkat az utolsó 3 óráról, szóval ma csak 3 órát kell kibírni. Ezzel a kellemes tudattal ébredtem, amikor rájöttem, hogy Jake-kel is lesz órám...dehát ez van. Valahogy kibírom.

Látszott Jake-n hogy haragszik rám, nem érdekel.

A próba fantasztikus volt! Végigröhögtük az egészet Zac, Em és én. A tanár nem igazán örült neki, de betudta azzal, hogy csak a holnap miatt izgulunk, hogy beválasztanak-e minket. Bár mi biztosak voltunk abban, hogy három ilyen tehetséget nem hagynak ki. :)

December 15, Csütörtök
Válogatás! Válogatáááás! Megőrülök, ha engem hivnak elsőnek. Hallani akarom a többieket.
-Ms. Elliott a hatodik...Ms Mills, és Mr. Grey a 7., Ms. Donaldson a 8....
-7.-ek vagyunk! - ordibáltam Zacnek, aki ott állt mellettem.
-Én nagyon izgulok - mondta Zac és körbe körbe mászkált.
-Ne mondd már mert én is izgulni fogok!
-Mi?! Még nem izgulsz? Úristen! El fog menni a hangom!
-Öcsém! Mint egy lány!
-Mindjárt rámjön a hisztiroham! - kiabált
-Mi van veled? Belédbújt egy lány?!
Itt elhallgatott. Cska pár perc múlva hallottuk kintről a minket szólitó hangot. Egymes mellett mentünk ki. Megszoritottam Zac kezét, láttam az arcán, hogy mennyire fél. Az okát nem értettem, de reméltem, hogy hamar elmúlik a lámpaláza. Ha én nem is, ő kerüljön be.
A dalt én kezdtem. Nyeltem egyet, és intettem, hogy indulhat a zene. Mikor végére értem, sokatmondóan Zacre néztem és bólintottam, hogy kezdjen. Azt hittem felesleges volt az egész, úgymond segitségnyújtásm de mégse. Még sose hallottam tőle ilyen hangot, eddig is elképesztő volt a hangja, de most igazán kitett magáért. Nem sokáig gondolkodtam ezen, újra én énekeltem. Mondhatom, hogy tetszett a zsűrinek. A végére érve Zac elégedetten mosolygott és még mindig fogta a kezemet. Megnyugtató volt, hogy ott áltt mellettem, a reflektorfényben. Különös érzés volt amit átéltem. A zsűritagok kabátba ültek, de én még az egyszerű pulóveremet is ledobtam volna, olyan meleget éreztem.
Mivel ma volt a második meghallgatás, ezen a nap volt mindkét nap eredményhirdetése. Emma nem került be, viszont Zac és én igen. Lehet én se kerültem volna be ha nem Zackel énekelek, nem tudom. Ez nem annyira fontos. Inkább az a lényeg, hogy mit csináljak? Az előadás időpontjában én már Kanadában leszek. Hogyan mondjam meg Emmának? És ki fog helyettem énekelni?

December 16, Péntek
Ma gondoltam bele igazából, hogy már csak 3 nap, és én itt se vagyok. 19-én utazok. Az egész hétvégémet elveszik, ha nem szólok, hogy nem tudok jönni. Szólnom kell.
Ma reggel bementem a nevelői szobába, és senki nem volt ott, épp zártam volna be az ajtót, amikor valaki a hátam mögött állt, és megfogta az ajtót.

-Bo-Bocsánat - mondtam majd megfordultam. - Csak maga az? Gondolhattam volna
-Tőlem nem kell bocsánatot kérni? - nézett rám Jake
-Megyek - sietettem a beszélgetést
-Hmmm - utálom! elegem van abból, hogy Jake mindig hmmm-get

Lassan odalépkedtem Mrs. Lee ajtaja elé, mintha ezt is meghallaná a teremben. Halkan bekopogtam.
-Elnézést Mrs. Lee, ki tudna jönni egy percre? - mondtam halkan
-Hogyne Ms. Mills. - bezárta maga mögött az ajtót, és kiváncsian nézett rám
-Azért jöttem, mert nem tudok részt venni a fellépésen. Elutazok, két nappal korábban.
-Gondolom ezt már hamarabb is tudta, nem?
-Igen.
-És ilyenkor kell szólni?! - értetlenkedve figyelt a válaszomra
-Sajnálom. Szeretném, ha a szerepemet Emma Chenoweth-nek adná. Szerintem igazán megérdemli.
-A szerepet te érdemled meg, de ha nem érsz rá...
-Bocsánat.
-Majd eldöntjük kié legyen a szerep, de figyelembe vesszük a kivánságodat.
-Köszönöm, és köszönöm hogy időt szakított rám.
-Ugyan.
-Viszlát! - köszöntem el
-Viszlát!

Elintézve. Visszamentem a hotelbe, leültem az ágyra, és sokáig néztem a szemben lévő képet, próbáltam kivenni mi lehet belőle. Aztán teljesen másfelé kalandoztam, azon gondolkodtam, hogy milyen lesz Kanadában. Biztos megismerek egy kedves helyes fiút, és majd éjszaka énekel az ablakom alatt. Aztán jön a gonosz és csúf, és rosszra kényszeriti a kedvesemet, emiatt örök életére bűnhödnie kell, és sose találkozunk többé. Kopogtak. Vége az álmodozásnak.
-Halii! - köszönt rám hangosan Em és ráugrott az ágyra - Azta mekkora ez a szoba!
-Mi ez a nagy boldogság?
-Hát, nem lenne szabad ilyen boldognak lennem, tudva, hogy te nem szerepelhetsz az előadáson.
-Jah...hát igen.
-Azt hittem nem tudod! És, hogy fogadtad, hogy csak úgy ki tettek onnan?
-Kitettek? - és meglepődve néztem rá
-Igen. Vagy nem?
-Ja, de...igen. Vagyis nem! Elég!
-Minden oké?!
-Ööö, igen, hogyne - mosolyogtam - vagyis nem. Mégse, nem igazán. Nem mondtam el valamit amit régóta tudok. -vettem komolyra a dolgot
-Mi az??
-Külföldre utazok az ünnepekre.
-Mi?! Hova??
-Kanadába.
-Ó csak Kanadába? Hisz az itt van a szomszédban! Jane! MEG VAGY ŐRÜLVE? Kanadába akarsz menni? Messzebb nem is tudnál!
-El kell mennem.
-Mégis miért?
-Mert az anyám kirakott otthonról. Azt hiszem ennyi elég.
Pár perc csönd volt.
-Szóval...ez azt jelenti, hogy semmi esélyem nem lett volna, hogy bekerüljek a darabba, ha te mész el?
-Ugyan!
-Értem. Még szerencse, hogy engem válaszottak utána.
-Ha már az igazságnál járunk, én ajánlottalak be.
-Áhhá! Még annyi esélyem se volt amennyit gondoltam. És azzal, hogy beajánlottál még jobban a földbe döngöltél, ez kedves. - dühöngött felháborodva.
Nem értem mi baja van. Benne van a darabban. Végülis sajnálnia kéne, hogy igy alakultak a dolgok anyával, és talán el is búcsúzhatna, mivel csak január 7-én jövök vissza, dehát! Minek is? Magára gondol. Mint szinte mindig, de most is elnézném neki, ha, nem ilyen helyzetben lennék.
-Megyek. Szia...
Nem tudtam mit tenni, elragadtak a gondolatok, válaszolni se tudtam, csak ültem tovább az ágyamon és néztem, ahogy elmegy.

December 17, Szombat
Anya miért nem keresett eddig? Lehet felhivta nagyit és ő mondta el, hogy itt vagyok. De mióta hisz anya nagyiban? Ennyit erről. Nem hiányzom neki. Az egész napomat azzal töltöttem, hogy bent punnyadtam a hotelszobában. Nem igazán tudtam mást tenni.

December 18, Vasárnap
Arra ébredtem, hogy csörög a telefonom. Anya az, végre!
-Igen?
-Szia Jane! Én vagyok, Dave! - sutogott
-Te? Miért suttogsz?
-Anya nem tudja, hogy felhívtalak.
-Tudja hol vagyok?
-Igen. Beszélt nagyival, és nagyi megnyugtatta, hogy jól vagy, és hogy jó helyen vagy.
-Tudja, hogy elutazok?
-Igen... - sutogott most már még halkabban.
-És nem szólt rá semmit? Tudja, hogy ki adott jegyet?
-Nem tudja, de sokat sirt itthon. És azt mondta, hogy szeret téged. És azt is, hogy nem akarja, hogy elmenj. És hiányzol neki.
-Mondd meg neki, hogy a te osztályfőnököd adott jegyet. Ő a barátom, és megbízok benne, és tegye ő is ezt. Rendben? Nem felejted el?
-Nem...
-Most leteszem, oké?
-Jane!
-Igen?
-Szeretlek.
-Jaj, de édes vagy, én is szeretlek! Jobban mint hinnéd.
-Szia! Hozz nekem valamit.
-Rendben, szia!

Letettük. Annyira imádom az én egyetlen kisöcsémet. Görcsben utaztam volna, ha nem tudom, hogy anya tudja mi a helyzet, és mostmár tisztán ért mindent. Remélem...

Újabb telefon, rejtett...
-Igen? - szólok bele
-Én vagyok, Jake. Mondanom kell valamit, de nem telefon-téma.
-Oké.
-1 óra múlva Bobnál?
-Ott leszek.
-Szia
-Viszlát.

Titokzatos volt, rejtelmes a hangja. Kiváncsivá tett. Összepakoltam néhány cuccot holnapra, felöltöztem és mentem.
Ő már ott ült. Kissé ideges volt, de mi történhetett?

-Szia!
-Szia.
-Kérsz egy italt? Jenny! - szólt a pincérlánynak
-Igen? - állt oda széles mosollyal.
-Egy narancslé jó lesz? - nézett rám
-Hogyne.
-Akkor egy narancslé, és egy mentes ásványvíz.
A lány felirta a lapocskájára a rendelést, és elment.
-Hogy vagy?
-Őszintél szólva rosszul. - hajtottam le a fejem.
-Miért?
-Hosszú... - nézek fel a lányra aki már vissza is ért
-Köszönjük. - mosolygott rá Jake
-Mi is a baj?
Nem akartam válaszolni, igy nekiugrottam a narancslének, és ittam, és ittam, és ittam...
-Nem azért jöttünk, mert maga akart elmondani valamit?
-Menjünk sétáljunk inkább.
Tereli ő is a témát. De belementem, mert sose mondja el.
Már elég sokáig sétáltunk szótlanul egymás mellett, amikor megállt, és elkezdett beszélni.
-Jane! - kezdte
-Jake!
-Igen? - mosolygott rám
-Elutazok.
-Hova? - mosolygott tovább
-Kanadába.
Itt elfehéredett, a mosoly lassan elhalványult az arcáról, és komoly tekintettel a szemeimbe nézett.
-Miért?
-Mert gondjaim voltak, és vannak. Talán ott, újraéledhetek.
-Sajnálom, hogy velem nem beszélhetted meg....Mikor indulsz?
-Holnap.
-Holnap! Te jó ég, mióta tudod, hogy elmész?
-Nem rég óta...
-Egyedül utazol?
-Igen, Matt adott repjegyet.
-Aham...Matt...Már majdnem elfelejtettem.
Elég! Nem kell nekem ez, csak veszekedés.
-Mennyire időre mész?
-7.-én jövök.
-Olyan sokáig maradsz? Kinél leszel?
-Matt hugának családjánál.
-Miért ilyen nagylelkű Matt? Nem gondolod, hogy átver? Mióta ismerheted?
-Csak kb. annyi ideje mint magát!
-Miért magázol még mindig?
-Mert nem, nem megy. Nem megy, hogy tegezzem. Mennem kell, lekésem a buszt.
-Busszal jöttél?
-Nem, de azzal akarok hazamenni.
-Értem...
-Viszlát!
-Szia...

Felültem a buszra és eszembe jutott sok dolog amit régen csináltunk a lányokkal még általánosban. Akkor nagyon kínos volt velük utazni, mert állandóan kiröhögték a buszon utazó embereket. Én se vagyok egy szent, meg kell mondani én is sokat nevettem velük együtt. De azért nem úgy, hogy a csipsz kiesik a számból, és fetrengek a röhögéstől. De most mindent megadnék ha megint itt ülnének velem, és újra nevetnénk. Talán már meg se ismerném őket. Legalább ott voltak barátaim. Itt csak Em van, ő is azért mert már ovi óta együtt vagyunk. Ha itt ismertem volna meg biztos nem lett volna a barátom, mert ő mindig kis elit gyerek volt a többiek között.

Visszaértem a szállodába, és egész délután a holnapi utazásommal voltam elfoglalva, hogy már csak meg kelljen fogni a bőröndömet, és menni. Azért még felhívtam Mattet a biztonság kedvéért.

-Szia!
-Szia Jane! Mizujs?
-Akkor biztos a holnap?
-Igen, vagy 20 perc múlva akartalak hívni, de ha már felhívtál és ha akarod akkor kikisérhetlek a reptérre.
-Megtennéd?
-Persze, szivesen.
-Köszi.
-És ott, biztos tudják, hogy megyek?
-Várnak rád. Már a két unokaöcsém teljesen be van zsongva.
-De nem fogom megzavarni a családi ünnepet?
-Dehogy, ők mindig sokakat meghívnak, és a meghívottak is sokszor hoznak ismeretlenek.
-Ez tetszik, kis átlagos, barátkozó család.
-Öhm...mondhatjuk
-Akkor holnap átjössz még délután?
-Igen, akkor elmondok mindent, mit, merre, hogyan.
-Köszi, még van pakolni valóm. Szija
-Szia!

Nehéz elképzelni, hogy holnap már nem leszek itt, egészen megkedveltem ezt a szobát.

December 19, Hétfő
Reggelre sok hó esett. Rávettem a pizsamára egy pulcsit és egy melegítőt, és kimentem az erkélyre. Az éjszaka átváltoztatta a várost, minden fehér lett, és tiszta. Az utca porát is elfedte, a közeli parkban játszó gyerekek zsivaját egy időre elnyomta, és csak a csend maradt. A csend amire már régen vártam, ami segíthet megtalálni az én belső csendemet. A nyugalmamat. És talán sikerült, végre egy pillanatra sikerült elfelejtenem Luke-ot, Jake-et, és Emmát is. Csak előre néztem, előre a jövőmbe, és reménykedtem, hogy több boldogságot rejt, mint a múltam.

Közben csörgött a telefon, a reggeli ébresztés volt az. Utána érkezett a reggelim.
Telefonálnom kellett anyának.

-Szia!
-Szia!
-Most ne kezdj el kiabálni.
-Dehogy! Hogy vagy?
-Jól, egész jól - meglepett a kérdése mit ne mondjak - Otthon is minden rendben?
-Igen, Dave nagyon hiányol.
-Anya, csak azt akartam mondani, hogy ne aggódj miattam. Azért megyek el, mert pár dolog történt velem, amit majd ha hazajövök elmondok talán. De ha sikerül túlesnem rajta, akkor ne kérd majd, hogy mondjam el. Kellenek a tapasztalatok. Matt hugának a családjánál fogom tölteni az ünnepeket.
-Örülök, hogy felhívtál, és elmondtad.
-Bárhogy is alakuljon anya, szeretlek, és mindig szeretni foglak.
-Én is szeretlek.
-Ne sírj anya, még visszajövök. 7-én.
-Hiányozni fogsz kincsem.
-Te is anya, mostmár megyek, szia
-Szia...

Hallottam anya hangján, hogy már majdnem sírt és meghatódott, és ez különös volt nekem, mert még nagypapa temetésén se sírt. Örülök annak, hogy valakinek örömöt szerezhettem.

Délután Matt átjött, elhozta a repjegyet, és elmesélt pár dolgot az ottaniakról. A húga Rebecca, mindenki Becky-je. A férje Ben, a szülei lengyelek de ő Amerikában nőtt fel, és utológal költözött Kanadába. Tom és Peter az ötéves vörös ikerpár.
-Kiváncsi vagyok rájuk - mondtam és beleszürcsöltem a teámba.
-Biztos imádni fogod őket, elbűvölőek.
-Beszélnek magyarul?
-Pete jobban, de Tom is tud.
-Ez remek!
-De Ben nem tud.
-Vele eltudok beszélgetni angolul is, remélem. Valahogy csak megértenek majd.

Itt volt az idő, az összerakott csomagot csak felvettem, és taxival kimentünk a reptérre. Féltem a felszállástól, mert minden filmben amit eddig láttam, végighányták a felszállást, kis túlzással, de semmi nem volt. Az első osztályon mesés volt minden.

Többségében aludtam a repülőn mert éjszaka repültünk, a sötétben nem volt igazán mit látni, nem láttam a felhőket és a napot ahogy áttűz közöttük.
Leszállás előtt keltett az egyik kisérő. Bekötöttem az övemet és a gép leszállt, nagy kő esett le a szívemről. Élve ideértem!