Szeptember 29. Péntek
Elég korán keltem, bekapcsolat a gépet. Felment MSN-re, már megszokásból, Matt fentvolt.

{MATT}:
szia!
*janie:
szia Matt!
{MATT}:
régen nem láttalak
*janie:
én láttalak. egy kedves vörös lánnyal
(vártam, hogy írjon, de nem jött válasz)
valamelyik nap Bob kávézója előtt
{MATT}:
ő a húgom
*janie:
:O
(na ne már, hogy azt higgye beveszem)
{MATT}:
holnap találkozunk?
*janie:
OK, akkor mondjuk ebédidőben kilógok, és találkozzunk a SaladBar-nal! ok? (13:45-től 14:30)
{MATT}:
oké!
*janie:
szia!
{MATT}:
szia! (K)

Visszaludtam, majd 7kor csörgött a telóm. Összekaptam magamat, és indultam. Út közben találkoztam Dannel, és láttam Jake-t is! Mindenki egy időben megy suliba? Pöff
-Fáradtnak látszol! - mondta Dan
-Az is vagyok! - válaszoltam. - Korán keltem.
-Minek? :D
-Nem tudtam tovább aludni.

Ránéztem Danre, és valami különöset láttam a szemében. Olyan szép volt ma reggel, kivételesen szép. A szürke színe mintha szivárványban pompázna.
-Hallottam, hogy tetszel Mikenak! - folytatta és a szinek újra szürkék lettek.
-Nem biztos.
-Megértem őt.
Elpirultam.
Közben a suli bejáratához értünk, és akkor ért oda Jake is.
-Jó reggelt! - köszönt Dan.
-Jó reggelt! - válaszolt
Én nem köszöntem. Dan másik teremben kezdett, Jake viszont velem egy irányban jött. Kissé gyorsabban lépkedtem, de ő utánamfutott.
-Mi a baj Jane?
-Matt.
-Ki az a Matt?
Te jó ég! Én most tényleg azt mondtam neki, hogy Matt?! Tiszta hülye vagyok!
-Öööö senki!
-De miatta vagy szomorú. Látom a szemeidben.
Ránéztem, mélyen, igazán mélyen a szemeibe.
-Tényleg látja?
-Igen. Szomorúak a szemeid. Mondd el, mi a baj, leszek én a lelked, emlékszel? Akinek elmondhatod a problémáidat.
Újra ránéztem.
-Megtenné?
-Igen. - annyira komolyan, és őszintén mondta.
-Lepakolom a cuccomat és pálya melletti padnál találkozunk. 5 perc.
-Rendben.

Biztos ez kell nekem? Hogy Jake-nek mondjam el? De mégis mit látott a szememben?
Ő már ott ült a padon. Leültem én is. Hátradőltem, becsuktam a szememet, mert a felkelő nap sugarai a szemembe sütöttek, és elkezdtem.

-Biztos hallani akarja?
-Igen.
-Mattet nem ismerem régóta, sőt alig ismerem, de olyan mintha már időtlen idők óta ismertük volna egymást. Aztán amikor mi találkoztunk, tudja Bob kávézójában, láttam, hogy egy vörös csajjal járkál. Azt mondta a húga, de tudom, hogy nem az!, és annyira bánt, hogy nem beszélhetek vele nyíltan. Olyan nyíltan mint...
Kinyitottam a szememet. Lenéztem, majd később rá, és folytattam.
-mint magával.
Jake nem szólt semmit. Megértően nézett. Nem tudtam tovább a szemébe nézni. Újra hátradőltem és becsuktam a szememet. Talán azért is, hogy ne nézhessen bele újra, annyira mélyen, mint korábban.
Eltelt pár másodperc, majd folytattam.
-Ma találkozok vele. Nem tudom mit fogok kérdezni, mit fogok mondani. Semmit se tudok!
-Majd kialakul az egész ott! Nem kell rajta gondolkodnod.
Ez a hang! Semmi lenéző, semmi!
-Ki volt az a fiú akivel jöttél?
-Dan.
-Szeret.
-Tessék? - nyitottam nagyra a szemeimet.
-Vagy legalábbis nagyon kedvel. Nem láttad?
-A szeme... - suttogtam.
-Tessék?
-Semmi.
-Emlékszel? Én vagyok lelked, a kicsi törékeny lelked, ne törj azzal össze, hogy nem mondod el!
-A szeme csillogott, szóltam is neki róla. De nem tudtam, hogy miattam van.
Jake lenézett.
-Ezek szerint mégis. - mondta, még mindig lehajtott fejjel.
Felhúztam a lábaimat, és átkaroltam.
-Te jó ég! Férfiak! Matt, Dan, Mike... - felvittem a hangomat, mintha folytatnám a sort, de ő a lelkem! Ha elkezdtem muszáj elmondani - és maga.
-Várjunk csak! Ki az a Mike?!
-Mmmmmm Mike a leghelyesebb fiú az évfolyamban, és Aaron és Kristin szerint tetszek neki. Nem hiszem el! Egyetlen egy lány barátnőm van aki körülvesz, a többi-mind-férfi!
Csengettek!
-Ne! Ne menjünk még. Annyira jó itt ülni magával. Csak üljünk.
-Rendben egy...- kezdte.
-Tsssss... - vágtam közbe.
Kb. 5-6 percet ültünk ott, egy szót se szóltunk. Aztán felállt Jake, megfogta a kezemet, és felálltam, és elindultunk.

Az első órám irodalom. Késtem. Mr. Pontosság kiborult, ezért külön ültetett Emtől, és külön munkát adott nekem. Csodás! Gyorsan megcsináltam, és filóztam az egész dolgon, ami alig egy fél órája történt!
Miért nem Emnek mondtam el? Lehet, hogy Em nem lett volna képes meghallgatni, úgy ahogy Jake tette.
De az, hogy tetszek Dannek, ez meglepett. Ő viszont észrevette.
Alig vártam, hogy csengessenek! Siettem, hogy lássam, vagy találkozzak Jake-kel, de nem sikerült. Ehelyett sikerült belefutnom Clarissa-ba.
-Hova futsz pici Janiem?
Grrr! Legszivesebben valami csúnyát válaszoltam volna, de a jómodorom megakadályozott. Futottam a hosszú folyosón, megláttam Em-t.
-Szia Janie!
-Szia Em!
-Hol voltál? Miért késtél?
-Dolgom volt.
Nem akartam elmondani Emnek.

A többi órám elég laza volt, de a nap többi részében nem találkoztam és nem is láttam Jake-t.
Ahogy megbeszéltem Mattel, ebédidőben kilógtam, és elmentem a SaladBar-hoz. De ő nem volt ott. Vártam ameddig lehetett, de nem jött.

Szeptember 30. Szombat
Emmel elmentünk a parkba, nem tudtam, hogy elhívta Mike-ot és Dan-t is. Nem épp a legjobb párositás! Dan  féltékeny, és Mike-tól én jövök zavarba.
Egész nap kóboroltunk a városban, a játszótéren hintáztunk, a félig elásott kerékgumikon ugráltunk, libikókáztunk. Dannek talán mégse tetszek! Nem tett egy rossz szót sem, és nem is nézett rossz szemekkel. Hogy is hihettem!
Dél felé Mike és Dan összedobta a pénzt és meghívott minket egy pizzára. Nagyon jól éreztem magam, annyit nevettünk!
Délután 2-3 óra felé értem haza. Nagyon elfáradtam, bejártuk a fél várost. Mike megkért, hogy menjek fel a UnderGround-ba, de nem mentem. Nem nekem való az UnderGround, túl durva. TV-ztem egy kicsit, és elaludtam a TV előtt.

Október 1. Vasárnap
Kórosan fáradt vagyok. Az biztos. Vagy kórosan keveset alszok, azért vagyok kórosan fáradt. LOL. Az öcsém elhozta az egyik osztálytársát, és egész nap azt hallgathattam, hogy ki melyik sportautóval van. Keserű sors.
Lapozgattam a könyvem, mintha tanulnék, de egy árva szót nem tudtam elolvasni, mindig csak az járt a fejemben, hogy vajon miért nem jött el Matt... Fogalmam sincs.
Egész nap otthon punnyadtam.

 Október 2. Hétfő
Nem kellemes arra ébredni, hogy egy bezsongott gyerek ugrándozik rajtad. Nekem volt szerencsém így ébredni, és mindez hétfőn!

-Matt bácsi megkért, hogy adjam neked oda! - ordibált Dave
-Mit?
Dave a kezembe nyomott egy szalvétát, amire csak annyi volt írva, hogy "Bocsánat"
-Miért kér bocsánatot ? - kérdezte
-Nemtudom. - a legegyszerűbb válasz
-Akkor gyere el velem, és kérdezd meg tőle!
-Nem megyek veled.
-Ha eljösz velem akkor építek neked egy autót Lego-ból.
-Hú, inkább kihagyom.
-Te tudod.

Összecuccoltam és siettem, hogy akkor tudjak suliba menni, mint legutóbb mikor találkoztam Dannel. Majdnem sikerült. Egy kicsit késtem, de Dan után futottam.
-Daan!
-Szia Janie!
-Szia!
-Mostmár mindig ilyen korán fogsz kelni? Ha igen, akkor meg is kérhetnél arra, hogy menjek felétek, és együtt jönnénk. Mit szólsz?
-Remek! Akkor megbeszéltük.
-Mizujs?
-Semmi fontos. Veled?
-Velem se több.
Megláttuk Jake-t, Dan mintha biccentett volna felé. Ismernék egymást? Persze azon kívül, hogy minden nap ugyanabban az időpontban mennek a suliba.

Később az ebédlőben jártam, hogy ugyanott ülnek és beszélgetnek. Nagyon zavart. Feldúltan ültem le a tálcámmal Em mellé, és enni kezdtem. Közben sunyiban egyfolytában őket figyeltem. Hallottam, hogy Em beszél, de, hogy mit azt nem értettem.

-Olyan jó, hogy rámfigyelsz! - kezdett kiabálni.
Én még mindig a fiúkat néztem, és láttam, hogy ők is meghallották. Dan nagyon komolyan nézett felénk, Jake viszont csak mosolygott.

-Nah... - kezdte újra a mondanivalóját Em, és erre már muszáj volt odafigyelnem. - Mike megkérdezte, hogy lennék-e a barátnője.
Elképedve néztem.
-És mit mondtál neki?
-Még szép, hogy igent mondtam!
-Igent?!
-Hülye vagy? Miért mondtam volna nemet?
Erre már nem válaszoltam. Láttam, hogy Dan elhagyja az ebédlőt, elég letört állapotban. Jake viszont csak mosolyog. Megvártam míg Jake is elmegy, és utánamentem.

-Miről beszéltek?
-Erről-arról...
-De mégis miről?
-Nem lényeges. - rámnézett, és elmosolyogta magát.
-Kiváncsi vagyok.
-Azt látom.
-Akkor megkérdezem Dant.
-Hajrá!
Nem értem, miért nem mondja el. Megláttam Dant, és futottam, hogy utolérjem.

-DAN!
-Szia!
-Miről beszéltetek Jake-kel?
-Csak Jake?
-Jake tanárúr. Na de mondd már, légyszi.
-Semmiről.
-De valamiről igen!
Nem válaszolt elég sokáig, csak a cipője orrát nézte.
-Szóval...?
-Rólad.
Szó megszakad, hang fennakad.
-Mi?
-Tudom, hogy tudod. Elmondta. Mert ő is tudta, és elmondta neked, hogy tudd, amit én régóta tudok. De nem tudtam, hogy tudassam veled. De elmondta nekem, hogy tudjam, hogy tudod. Mert ő is tudja...
-Tessék?
-Szeretlek. Már első óta.
-Nem hittem neki, hogy igazat mondd. De mégis. Hogyhogy ő látta? Én meg nem? Elsőre meglátta rajtad, én pedig 4 éve nem láttam semmit! De vak voltam!
-Járnál velem? - kissé bátortalanul.
-Igen.
Megöleltem, átkarolta a derekamat. De csipogott az órája, hogy kezdődik a szakkörre. Mennie kell. Egy puszit nyomott az arcomra, és a szivárvány szemeivel belenézett az enyémekbe, és éreztem, hogy az én szememet is átveszik a vidám színek, és a csillogás. Lerohantam a lépcsőn, ahol Jake-kel találkoztam.
-Elmondta. - kezdte.
-Igen.
-Boldognak tűnsz!
-Nagyon!
Megöleltem Jake-t, és megpusziltam az arcán, hogy összehozott engem Dannel.
-Miért kaptam ezt?
-Danért, és értem. Köszönöm. De most sietek.